Czapáry Veronika regényében a babák nem Meseország idilli játékai, hanem a rémület és a kiszolgáltatottság ellen menedéket kínáló szövetségesek egy kislány mindennapjaiban. A gyereket a családi erőszak és részvétlenség a kényszeresség és az önpusztítás felé sodorja, a szülői aberráció pedig személyiségvesztéssel fenyegeti. Múló évei összemosódnak, kamaszkora végéig szinte egy helyben kavarog az idő.
A Megszámolt babák sokkoló olvasmány, az írónő a magyar irodalomban elsőként tör meg egy tabut. Műve azonban nem pusztán látlelet: a balladák konok ritmusában megírt költői próza, az élethez való jog túlélő éneke. A nagy feltűnést keltett korábbi Czapáry-regény, az Anya kacag után a szerző második kötete.
Scolar, 2013
Az alábbi űrlap kitöltésével egyszerűen és gyorsan megvásárolhatod bármelyik könyvemet:
RÉSZLETEK A REGÉNYBŐL
Lilla babaszobája (Irodalmi Jelen) – Lillának babaháza is volt. A babaházban öltöztetős szoba a babák ruháival. Annyira sajnáltam, hogy nekem nincsen babaházam. Mindegyik babának más színű szobája volt, és különlegességek is voltak mindegyik szobában. Volt baldachinos ágy is, meg a fürdőszobában különböző kenceficéik, a konyhában mindenféle izgalmas dolgokat lehetett sütni, és a nappaliban tévé is volt. (TOVÁBB)
Frici (FÉLonline) – Most mi lesz velem Frici nélkül, mondom Apának, és sírok. Aztán alszunk, együtt Apával, és kicsit múlik a fájdalom, bár mindennap nézem a betont, hogy csak ez az üresség marad, ez az üresség hetekig, Anya nem áll szóba velem, én pedig hibásnak érzem magam. (TOVÁBB)
Anyóka (Tiszatáj Online) – Irma, megharapott a Simon, mondom, de nem veszi komolyan. Irma, utolér a Simon, és megharap, meg bevisz az orvosi rendelőjébe. A Simon szerint meg kell vizsgálnia a rendelőben, ami egy emelettel lejjebb van, mindig meztelenre levetkőztet, és azt annyira utálom. Hiába mondom neki, hogy egészséges vagyok, és nem kell megvizsgálnia, nem hiszi el. Csak mi vagyunk az orvosi rendelőben, nem jöhet oda senki. Odateszi az ujját mindenhova, hogy megvizsgálhasson. A legjobban annak örül, amikor rám záródik az ajtó, és kétségbeesem, mindig kérem az Irmát, ne hagyjon egyedül a Simonnal. (TOVÁBB)
Babaszámolás (Vörös Postakocsi) – Anyát mindig megkérdezem, de azt mondja, nem fogja megbocsátani nekem, hogy kétszer elköltöztem, kitarthattam volna. A babák kint porosodnak az előszobában, Petike és a Kék Nyúl meg Frici sajnos már nincs. Mindenki tud róla a családban, hogy öngyilkos akartam lenni az iskolában, én vagyok a család szégyenfoltja. Megmondta az anyám az apámnak, hogy azon az éjszakán kellett volna odavágni a fejemet a vécékagylóhoz nekem is, amikor megszülettem. (TOVÁBB)
A fürdőruhám (Könyves blog) – A Nagyi fekszik a szobában, és rothadó szag árad belőle, azt mondták, nem éri meg a reggelt, mert rothad a tüdeje, ilyen a rák, rothad az ember. A Nagyival akarok aludni, mondom, a Nagyival akarok lenni, be akarok menni hozzá, üvöltöm a felnőtteknek, és követelem, de nem engednek be hozzá egy nap fél óránál tovább, és én nagyon izgulok érte, mert rettenetes állapotban van, és ha jól lenne, akkor mindenkit elküldene a francba, és hozzábújhatnék, de nagyon furcsa szaga van, és azt mondja nekem, el akar búcsúzni tőlem, és hogy én mindig az ő unokája maradok, hogy rettenetesen fog engem szeretni a síron túlról is. Sírok, és kérem, ne csinálja ezt velem, mondom neki, hogy remélem, ez csak vicc, és megéri, hogy felnövök, és rendesen nagylány leszek, de ő csak néz rám, tüdőrák, tüdőrák, mondja az apám, nem tudunk mit tenni kislányom. A Nagyi mindenkit kiküldött, amikor elbúcsúzott tőlem. (TOVÁBB)
Sárga babák (Scholar kiadó belelapozója) – Legutóbb Dollit a kékfestő ruhájából a fehér csipkésbe öltöztettem, és szerintem sokkal jobban nézett ki, mert mosolygott benne. Léna is örül, ha Dolli mellette van, mert sokszor együtt alszanak, és szeretnek egymáshoz érni. Simogatják is egymást, megfogják egymás kezét, de néha annyira nagyon mozdulatlanok. Ők olyan babák ilyenkor, akik mindig együtt lesznek, és suttogva beszélgetnek egymással éjszakánként, elképzelhetetlenül szép ruhákba öltöztetik egymást, furcsán szépbe, és nagyon örülnek, mert olyankor érzik, összetartoznak, és nem szeretnének az elmúlásban élni. (TOVÁBB)
Napozás (Apokrif) – A kendőket mindig is különösen szerettem, mondja Anya, ezért nagyon sok kendő vesz körbe. Anya és Apa ráaggatják mindenhova a járókára körben, a rácsokra is kötnek, és a babakocsira is, nekik beszélhetek nyugodtan. Én nagyon örülök, mert sokféle színű kendőm van. Ennél jobban már csak a babáimat szeretem, nekik is mindig ott kell lenniük mellettem, különben úgy érzem, zuhanok lefelé, és valamit végérvényesen el fogok veszíteni. (TOVÁBB)
Recenziók
LIDÉRCES TELEVÉNY – Kelecsényi László kritikája a Népszabadságban
Czapáry remek stiliszta. Megüt egy hangot, és mint az abszolút hallású muzsikus, végig kitartja, amíg játszik a témáján, szövegén és az érzékenyebb olvasók idegein. Ez a hang egy leánygyermeké. Mintha egy játék lakattal lezárható bakfisnapló lapjai elevenednének meg előttünk. A könyvtest is ilyen hatást kelt bennünk: kellemesen tenyérbe simuló, zsebben is elférő, érdes papirosra nyomtatott rémség. Golding híres, idővel kötelező olvasmánnyá lett regénye, A Legyek Ura kismiska ehhez képest. Abban a méltán elhíresült angol regényben csak a gyerekek, a kiskamaszok gonoszkodnak egymással.
A Megszámolt babák lidérces főalakjai, egy apuka, no meg az édes-kedves, a lányát állandóan ütlegelő anyuka. S az a borzalmas – és egyúttal Czapáry trükkje –, hogy az elbeszélés során ez a szülőpár egyáltalán nem érződik rettenetesnek. Hiába a permanens nemi erőszak, visszaélés kiskorú személy védtelenségével (a jogi végzettségű olvasók kereshetnek és találhatnak ennél szabatosabb kategóriákat), az egésznek van egy – nincs jobb szó – rózsaszín bája. Élvezzük az irodalmat, Czapáry elbeszélő tehetségét – gyűlöljük az életet, amely efféle eseményeket enged megtörténni. (TOVÁBB)
ÜTNEK, DE SZERETEM! – Benczi Boglárka az ÉLET ÉS IRODALOM-ban
Czapáry Veronika ledöntött egy tabut. Jól, rosszul, de megtette. A témához bátorság kellett, hiszen a magyar irodalom mindeddig szinte egyáltalán nem foglalkozott egy nagyon is fontos, viszont valóban leírhatatlan témával. A Megszámolt babák egy testileg, lelkileg erősen bántalmazott kislány életéről szól, a narrátor a gyerek, aki elszenvedi a borzalmakat. Czapáry száraz, tömör, pattogó mondatai annyira feszültté teszik a regényt, hogy az olvasó könnyen bele tudja élni magát az eseményekbe. A bántalmazott kislány lelkének folyamatai, a pszichés zavarok nyelvi szinten is jelen vannak, az író hitelesen ábrázolja a gyerek személyiségét. (TOVÁBB)
KI AKAR BESZÉLNI RÓLA – Jassó Judit kritikája a kulturmenza.hu-n
A traumaszöveg az elmondhatatlanról beszél. Tehát aki a tettel, mások tette miatt kilökődik, vissza tud-e kerülni a közösségi létbe pusztán szavakkal? Milyen tere és ideje lesz annak, akitől elvették a gyermekkorát? Nehéz kortársként írni erről a témáról, mert nincs idő- és térbeli elhatárolódás, rátekintés a témára. Más humán tudományok, pl. pszichológia, szociológia, jogtudomány foglalkoznak vele, s ebben az esetben, ha az irodalom beemeli kanonizált témáinak sorába, először a téma nyelvét kell megtalálni. Ennek a kísérletnek lehetünk szemtanúi, amikor magunk is részeseivé válunk a babák megszámlálásának, ha megértjük Niki szenvedéseit, és végig viszolygunk. (TOVÁBB)
ELSZENVEDI, MEGSZOKJA, MEGSZERETI AZ ERŐSZAKOT – Cséka György kritikája az Origó Könyvesblogján
Czapáry Veronika regénye olyan, mint egy görög sorstragédia, kérlelhetetlenül halad az elkerülhetetlen vég felé. Vég azonban nincs, illetve folyamatosan van, az történik meg és ismétlődik végtelenül. A Megszámolt babák tényleg olyan, mint amit a fülszövegében ígér, sokkoló olvasmány, amely olyasmiről próbál beszélni, illetve elbeszélni, amiről nem szokás, amiről eddig nem sok irodalmi (és nem irodalmi) szó esett: a családon belüli, gyerekkel szembeni erőszakról, az incesztusról. A könyvben egyes szám első személyben meséli el egy kislány az élettörténetét kb. a kamaszkoráig. Az elbeszélés látszólag nem időrendi, körkörösség figyelhető meg benne, mintha mindig ugyanaz ismétlődne benne újra és újra. Az erőszak különféle stációi, a verbális, fizikai és szexuális erőszak egyre nagyobb, erősebb fokozatai. A szöveg lassan, óvatosan adagolja az információkat, lépcsőzetesen és finoman vezet el a legdurvább, legsokkolóbb stációkig. Mintha a pokol egyre táguló köreit látnánk kibontakozni egy gyerek szemén keresztül. (TOVÁBB)
CSENDESTÁRSAK – Kovács Bea kritikája az ambroozia.hu-n
Nikolettnek rendszerint elismétlik azt a parancsot, hogy az otthon történtekről senkinek nem szabad beszélni. A kislány, bár az elején megpróbál beszámolni az ismerősöknek, rokonoknak a családi terrorról, a szülőknek sikerül ezt is megakadályozniuk: hazudozónak, megbízhatatlannak és labilisnak állítják be a lányt, aki egy idő után maga is elhiszi, hogy minden borzalmas tapasztalat csupán képzelgés. Az egyszerű fecsegést és a leleplező árulkodást is fenyegetéssel előzik meg: „Minden, amit mondasz, hülyeség, kislányom, tudod jól. De sajnos mi Téged nem tudunk megváltoztatni, és agyonverni sem tudunk azért, mert élsz már, de jobb lenne, ha elhallgatnál, bár a kislányunk vagy, de elég sok mindent meg tudunk veled tenni, ami nem a halál, hanem sokkal rosszabb annál, ha nem fogod be a szád.” (31.) (TOVÁBB)
LÁTHATÓ KONCEPCIÓ – Szöllősi Barnabás kritikája a Literán
A könyvnek, sőt Nikoletta életének már itt föltűnik egy másik fontos motívuma: az ambivalencia. Czapáry elvitathatatlan érdeme, hogy regényében sikeresen ábrázol szinte mindent a vonzás-taszítás, a szeretet-gyűlölet kettősségében. „Apa szerint meg kell tanulnom magamat elszórakoztatni, azért vettek nekem ennyi babát, nem figyelhetnek folyamatosan rám, mert nem bírják már idegekkel, amilyen vagyok.” (Az összes baba) Hiába tehát, hogy a nyolc baba alapvetően a család elviselésében segít a kislánynak, az olvasóban kezdetektől fogva ott a rosszérzés, hogy Niki szeretett játékai is az őt nem megfelelően szerető szülőkhöz kötődnek.” (TOVÁBB)
FOJTOGATÓ SOROK – kritika Czapáry Veronika könyvéről – Nők Lapja Café, Csízi Ágnes írása
Czapáry stílusa kíméletlen és pontos. Az idő szinte egy helyben áll. A könyv sokkoló és kegyetlen, ha pedig a tabudöntő téma nem lenne elég, olyan balladai ritmussal kúsznak a sorok egészen mélyen a bőrünk alá, amely levakarhatatlan. Nehéz szavakat találni rá. Mondjuk azt, hogy borzalom? Keressük a megoldásokat? Van egyáltalán megoldás? Lehetünk egyáltalán ugyanazok, mint akik voltunk, mielőtt a könyvet a kezünkbe vettük? (TOVÁBB)
CZAPÁRY VERONIKA: MEGSZÁMOLT BABÁK – Zsidó Piroska recenziója az olvasoterem.com-on
Könnyebb belenyugodni az erkölcsnélküliségbe, mint a felvállalt erkölcstelenségbe. Ezt a könyvet nem lehetne kisírni magunkból. Még ez a balladákra jellemző konok ritmus (ahogy a fülszöveg írja) is beeszi magát az olvasó lelkébe, és aztán már sosem lesz semmi ugyanolyan. Egy áramütésnyi pillanatig mi magunk leszünk olyan kiszolgáltatottak, megalázottak, értéktelennek tűnők, mint a regény főszereplője, aki nem tudja, mi a jó és mi a rossz, nem tudja, mi az öröm és a fájdalom közötti különbség, nem tudja, hol a határ érték és értéktelenség, vagy szeretet és gyűlölet között. Akiben a legerősebb érzés mégis a szeretet és a szeretet utáni vágy, hogy sikítani kellene, ha rádöbbenünk, mennyire lehet szeretni valakit, aki lassan szétszed, megsemmisít, tönkretesz minket…Annál is inkább, mert ez a regény a szerzőnő korábbi könyvének (Anya kacag) időben visszafelé mutató „folytatása”, vagyis előzménye: a korábbi regényben ugyanis annak a lánynak az ifjúkorát írta meg, akinek ilyen volt a gyermekkora. (TOVÁBB)
VÉTKESEK KÖZT CINKOS – Mózes Kitti írása az olvassbele.com-on
A modern kori Árvácska menedéket épít magának, ahova elbújhat Petivel, aki vigasztalja, ha el van keseredve, Dollival, az igazi porcelánbabával, aki olyan, mint Hófehérke. Itt van még a kedves Léna baba, csodálatos, világoskék szemével, karcsú testével és szőke hajával. A fiúnevű Frici sem maradhat ki, aki pedig lánybaba, akár Barbi, akinek szép ruhája és retikülje van, és karkötője meg kicsike hajgumija. Őket, és az összes babát minden nap meg kell számolni, hogy biztosan megvannak-e mind. A Kék Nyulat, az oldalra néző szemeivel és a legédesebb Regina meg Sári babát is, mindig meg kell számolni. A mi Árvácskánk apukája azt mondja, azért vettek ennyi babát, mert nem figyelhetnek folyamatosan a gyerekükre. Nem érnek rá folyton játszani vele. Meg kell tanulnia magát szórakoztatni.
De nem, így nem mutathatom be ezt a könyvet. (TOVÁBB)
EKULTURA.HU KÖNYVAJÁNLÓ – Galgóczi Móni írása
Azt akarom, hogy minden olyan legyen, mint az olvasás előtt. De tudom, hogy már soha semmi sem lesz ugyanolyan. Bizonyos szavak már mindig erre a könyvre fognak emlékeztetni. „Bárcsak mindig bárányhimlős maradnál, kislányom, mert akkor nem zavarná anyukádat sem, hogy jó alaposan megnézlek. Mert elfertőződhet a bárányhimlő, el bizony. A különösen szép kisbabáknak különösen szép az arcocskájuk, a lábacskájuk, a körmöcskéjük meg a micsodájuk, és te különösen szép kislány vagy. Minden olyan szép rajtad, még jó, hogy elutazott az anyukád, mert ilyenkor azt csinálok veled, amit akarok. Nagyon szeretem a selymes bőröcskédet. Az lenne a legjobb, ha velem maradnál és sosem nőnél fel, hanem az én külön bejáratú kislányom lennél.” Azt hittem, hogy az elmúlt évek durva, és egyre durvább olvasmányélményei megerősítették a lelkemet annyira, hogy már semmi nem tud megrendíteni – sem kínzás, sem erőszak, semmi, erre jön egy kisméretű könyv rózsaszín gerinccel, fekete borítóján fehér és rózsaszín szöveggel, csaknem meztelen barbi babákkal, és kifordul a világ önmagából. Haragszom a könyvre. Haragszom a világra. (TOVÁBB)
ELVESZETT BABÁK – Takács Dóri kritikája a Könyvesblogon
A Megszámolt babák elbeszélője viszont teljes mértékben beleragadt gyermekkora pillanataiba, amelyek körkörösen, újból és újból visszatérnek a szövegben. Hiába tudjuk, hogy az első fejezetben még csak kisgyerek, és már fiatal felnőtt az utolsóban, a megszólalásmód, az elbeszélt események semmit nem változnak. Érzékelünk valamiféle történetet a háttérben (a kislány a szülőktől a nagyszülőkhöz költözik, egyedül az apjával marad meg a kapcsolata, aki a későbbiekben is molesztálja), ez azonban szinte csak álomszerűen lebegtetve bukkan néha a felszínre. (TOVÁBB)
MAGYAR NEMZET kritikája – 2012.DECEMBER 7-8
ÚJ KÖNYVPIAC, 2012 DECEMBER – POGRÁNYI PÉTER KRITIKÁJA
MEGSZÁMOLT BABÁK – A TÖRTÉNET, AMELYIK ELBORZASZT – Mádai Adrienn kritikája a Kultography.hu-n
A Megszámolt babákban egy olyan társadalmi tabuval foglalkozott szépirodalmi keretek között, melyről egészen idáig leginkább csak a bulvár médiában hallhattunk. Szívem szerint kötelezővé tenném a könyvet minden 21 évét betöltött ember számára, mert bár fikciós regényről van szó, de minden lapja az élet eltitkolt borzalmaival szembesít bennünket. Itt az ideje, hogy a nagyra becsült fejlett, civilizált társadalom szembe nézzen ezzel a problémával, ami ott van a hétköznapjainkban, megbújva, mint egy féreg és emberi életeket tesz tönkre, gyermekek lelkét és testét csonkítja meg. Itt az ideje felébredni, felemelni a fejünket és abba az irányba fordítani, ahol a borzalom történik. A Scolar Kiadó gondozásában megjelent kötet hiánypótló, tabudöntő és kötelező! (TOVÁBB)
MEGSZÁMOZOTT BABÁK – Stermeczky Zsolt Gábor kritikája a felonline.hu-n
Czapáry Veronika megtalálta a témát, amivel egyrészt kellően nagyot lehet robbantani a magyar könyvpiacon, másrészt kellően sokat lehetne beszélni róla, nem pusztán a téma alapvető tragikumának a bulváros szintjén. Ez a családon belüli erőszak. A szerző mentségére szóljon, hogy inkább a második lehetőségre törekedett, azonban a Megszámolt babák minden jó szándék ellenére is két szék között esik a padlóra. (TOVÁBB)