Szerző: Veronika

Elege lett a tükrökből és volt olyan, hogy több évre abbahagyta a mesélést. Hallgattak a falak, és egymás vállára fektetve karjukat, halhatatlan suttogással találgatták négyesben a négyszögletesség titkát, hallgatott a bársonyos pók, és a fekete szörnyek is az asztalon. Puha bársonyos melegség. Lassú reggel, bámulgatta, …

Igen, mindig újra ugyanabba a szobába lépett be . Levetkőzött és mindig ugyanazok az emlékek rohanták meg a tükrök láttán. A testen elmélkedett. A test testiségén, ez az észveszejtő labirintuson, amit a test érintése, a csók jelent. Aliz New Yorkban volt. Mint mindig, a szín …

Az arctalanság bennem mindig rémeket kap és a magányosság tetemei is előkerülnek az őrület előtti időkből, a fájdalom hosszú varázsszövetei mosolyokat horgolnak a kislányok arcára. A bőr még a tavaszok előtt világosbarnán verődik vissza, a tavaszok előtt történt minden, bár nem így akartam.Nem volt hangom, …